A vásározók kiűzetése a templomból.

2012.11.09 16:57

Lateráni bazilika felszentelése 


   Abban az  időben:  Mivel  közel  volt a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment
   Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és  galambot
   árultak, valamint pénzváltókat,  akik ott ültek.  Ekkor kötelekből  ostort
   font, és kikergette mindnyájukat  a templomból, ugyanígy  a juhokat és  az
   ökröket  is,  a   pénzváltók  pénzét  pedig   szétszórta.  Az   asztalokat
   felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket,  ne
   tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott,  hogy
   írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
   A zsidók  erre  így  szóltak:  „Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket
   teszed?” Jézus  azt válaszolta:  „Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én
   három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat  esztendeig
   épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?”  Ő  azonban
   testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak
   eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
   Jn 2,13-22

   Elmélkedés:

   Jézus saját testének  lerombolásáról és annak  felépítéséről beszél a  mai
   evangéliumban: „Romboljátok  le ezt  a templomot,  és én  három nap  alatt
   fölépítem!”. A beszéd jelentőségét mutatja, hogy ezeket a szavakat  idézik
   fel vádként kihallgatása során  a főtanács előtt (Mt  26,61) és a  kereszt
   alatt is ezzel  gúnyolják az  arra járók  (Mt 27,40).  Az ószövetségben  a
   jeruzsálemi templom Isten jelenlétének a helye volt. Ezt a funkciót  veszi
   át a feltámadással Jézus  teste, amit nem  emberkéz alkotott. A  feltámadt
   Krisztus hirdeti, hogy Isten  jelen van a  világban. Jelen van  mindenütt,
   ahol ott van a Feltámadott. Krisztus Teste, az Oltáriszentség jelzi  Isten
   jelenlétét. De  szintén nem  emberkéz, hanem  az isteni  szándék építi  az
   Egyházat, Krisztus testét, amely Isten és ember találkozásának helye.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó jóságos  Atya, hozzád  jövök; amikor  hív a  szavad, befogadom  lelkembe
   szavadat és  igazságodat, magamba  foglalom, mint  ajándékodat. És  kérlek
   téged, Istennek  tűzzel  lángoló  szeretete,  amelyet  Jézus  Krisztus  új
   Szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra  ezzel a szeretettel az  én
   szegény lelkemet  is,  hogy új  életet  nyerjen, új  akaratra  kapjon,  és
   megmeneküljön a haláltól.
_______________________________________________
Evangelium minden nap

https://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
https://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium