Csodatörténetet mesélek Nektek ezen a vasárnapon. Erőt adó igaz mesét, amelyet a világ leghíresebb tornászedzője, Károlyi Béla mondott el nekem Houston melletti farmján.
A történet 1996-ban játszódott, az atlantai olimpia egyik legdrámaibb napján. A tornacsarnok zsúfolásig megtelt emberekkel, az Amerikai Egyesült Államok csapata fantasztikusan szerepelt. Ezredekre voltak a szuperfavorit oroszoktól, hajszálnyira a sportesemény legnagyobb csodájától: Amerika még sosem nyert csapataranyat. Minden egyetlen ugráson múlott. Illetve kettőn: ha a kis Kerry Strug bármelyik ugrásáért 9.75-öt vagy annál jobbat kap, az amerikaiak győznek. Ha ennél kevesebbet, akkor az oroszok az elsők. Aprócska bökkenő csupán, hogy Kerry még életében nem ugrott világversenyen 9.75-öt, így kockáztatnia kellett. Olyan erősségű ugrással próbálkozott, amit még edzésen sem nagyon gyakorolt. Nekifutott, elrugaszkodott... és az álom szertefoszlani látszott: Kerry bokája maga alá fordult, beszakadtak a bokaszalagjai. Elsírta magát. Orvosok rohantak be, a lányt hordágyra tették. A lelátó népe kezébe temette arcát. Ekkor lépett a hordágyhoz a szövetségi kapitány, Károlyi Béla.
Aki legenda lett saját szülőhazájában, Romániában, amikor tanítványa, Nadia Comaneci Montreálban csupa 10-est kapott, esélyt sem adva ellenfeleinek, három olimpiai aranyérmet is nyert.
Károlyi Béla Atlantában elképesztően nehéz helyzetbe került. Eljuttatta csapatát az álmok kapujához, de esély sem kínálkozott rá, hogy lányaival átlépje a küszöböt. És akkor jött a híres beszéd!
Az edző az ölébe ültette a kislányt:
Kerry, emlékszel, hogy mit mondtam neked, amikor eljöttél hozzám azzal, hogy tornász szeretnél lenni? Azt, hogy széles a csípőd, vastag a combod, nem lehetsz kimagasló sportoló. Emlékszem arra, hogy mit feleltél. Azt mondtad, hogy meg akarod próbálni, meg tudod csinálni! Aztán, emlékszel-e rá, hogy mit mondtam, amikor eltörted a csontjaidat egy felemás-korlát gyakorlat közben? Azt mondtam, hogy most már elég, szép volt jó volt, de most már hagyjad abba. Te pedig még a műtét előtt kérleltél, hogy adjak neked még egy esélyt, mert meg tudod csinálni!
Nézd Kerry, csereember voltál a válogatottunkban, azért vagy itt, mert más megsérült. De ha már itt vagyunk, próbáld meg! Nézz körül, mindenki bennünket figyel. Mit mond majd az apád meg az anyád, hogy meg sem próbáltad? Mit mond az a tizenhétezer ember, aki most itt ül a csarnokban? Hogy volt még egy kísérlete, de feladta? NEM KERRY, MENJ ODA ÉS CSINÁLD MEG! MEG TUDOD CSINÁLNI!
Atlanta népe, a tévékészülékek előtt ülő tízmilliók tömege nem hitt a szemének. A lány, aki elvileg járni sem tudott, odabicegett a vonalhoz, körbenézett, felemelte kezét, ugrásra jelentkezett! Indulása előtt Károlyi Bélára nézett. Tekintetük összetalálkozott. Az edző ökölbe szorított kézzel kiabálta a lány felé: You can do it!, vagyis: Meg tudod csinálni!
Kerry nekifutott. Lendületében benne volt karrierjének minden buktatója, kevés sikere és rengeteg kudarca. Hihetetlenül erős ugrást választott, csak úgy pörgött-forgott a levegőben. Tökéletesen beleállt az ugrásba. Egyetlen másodpercre, ahogy azt a sportág szabályai megkövetelik. Utána összeesett, nem sokkal később műtötték. De 9.8-at kapott, csapata olimpiai bajnok lett. Aranyérmét a hős lány edzője ölében vette át. Később úgy nyilatkozott: "Sérült bokával lehet élni, de az álmain nélkül nem! Ezt köszönöm Károlyi Bélának."
Íme hát a történet a soha felé nem adásról, arról, hogy nincs lehetetlen, ha meg akarjuk csinálni, meg is fogjuk! Ha adott Neked is egy kis erőt, osszad meg barátaiddal, talán nekik is ad ezen a hideg vasárnapon. Szép napot mindenkinek!!!