Szent Márton püspök

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.

Forrás: Katolikus.hu

"Már liba koromban hallottam e napnak
Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.
Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona.
Eleitől fogva nyársra ludat vona,
Mert apám, anyám is mikor megölettek,
E nyalánk szokásnak áldozati lettek."

Mit nevezünk Szent Márton vesszejének?

A pásztorok ezen  napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versbe mondták el. A pásztorokra, gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérték. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a "bélesadót", vagy másképpen nevezve a "rétespénzt". Ilyenkor minden gazdánál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére.

A Répcevidéken a pásztorok Márton estéjén végigjárták a falut, és a házakhoz így köszöntöttek be:

"Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét.
A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük.
Állataiknak annyi szaporulata legyen,
Ahány ága-boga van a vesszőnek."

Márton vesszeje rendszerint többágú volt. Bacsfán a  a gazda ezzel veregette meg a disznókat, hogy egészségesek, edzettek, jó ízűek legyenek. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a kocadisznó.

A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki a barmokat a legelőre, így ezeket nem érhette veszedelem, nem hullottak el.

Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

Márton napja, mint időjóslás napja:

A tapasztalat szerint Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő és leesett az első hó. Ha hó esett, akkor azt mondták, hogy Szent Márton püspök fehér lovon jött.

Ha Márton napja fehér lovon köszöntött be, hosszú telet jósoltak, ha barna lovon jött, vagyis nem esett a hó, úgy tartották, karácsonyig nem is lesz. Ha kevés hó esett: Márton csak megrázta a szakállát.

"Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton,  borongós tél" - mondja a rigmus.

Úgy tartották, hogy a Márton napra levágott lúd mellcsontja megmutatja, hogy milyen idő várható; ha barna volt: esős, ha fehér: havas telet vártak.

A galgamácsaiak szerint a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent.

Göcseji hagyomány, hogy Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz.

A népi megfigyelések szerint "ha Márton napján lúd a jégen áll, karácsonykor sárban botorkál".

A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Márton-napi lakomák:

A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik.

Márton napjára általában megforr az új bor. A bornak Szent Márton a bírája - szól Dugonics jeles mondása. A régi céhvilágban a jól dolgozó egri mesterlegényekre mondták: megérdemlik a Márton poharát.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész évben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek.

A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken nagyon gyakori a Márton név, ezért, mint névnapot, ma is ünneplik névnapköszöntőkkel.

"Tündököljön élted ragyogó sugára,
Neve napja légyen szívünk vígsága.
Igyál egyet Márton, hogy jobb kedved légyen,
Hogy ne érjen téged semmiféle szégyen.
Márton poharából mindenki részt végyen!"

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy szegődtek új gazdához.

Márton napja a juhok számbaadásának, széthányásának napja. Legjobban a pásztorok várták, akik egész évben a falvaktól távol éltek, és évente csak egyszer-kétszer, a vásárok alkalmával mulathatták ki magukat. Ezért énekelték ősszel a pálpusztai pásztorok:

"Hozd el isten Szent Márton vasárinapját,
Hogy a pásztor mulathassa ki magát."

A mulatság után a pásztorok végigjárták a gazdákat és megkapták a bérüket.

 Márton-napi közmondás:

Kövér, mint Márton lúdja.

(Forrás: Móser Zoltán: Névviseletek)