Hazai szokások 

Szent Miklós püspök emléknapját őseink már nagyon korán megismerték, még valószínűleg a meotiszi szállásterületen. A 16. században Oláh Miklós esztergomi érsek parancsolt ünneppé tette a szent életű püspök napját. 1611-ben azonban a nagyszombati zsinat kivette az ünnepnapok közül. Ahogyan a keleti világban, úgy nálunk is elsősorban a vízi mesterséget űzők védőszentje volt, de hozzá imádkoztak a bor – és gabonakereskedők is. Selmecbányán pedig a bányászok Szent Borbála mellett patrónusukként is tisztelték. A Mikulás-napi ajándékozásnak régi hagyományai vannak a magyar falvakban, főleg a Dunántúlon és a Felvidék egyes területein. Mikulás-járás idején a gyerekek és felnőttek előadták a szent életéből vett jeleneteket. Olyan házakba tértek be, ahol gyerekek voltak és ott kérdezgették őket, majd tudásuk, valamint viselkedésük alapján megjutalmazták vagy virgáccsal fenyítették meg a kicsiket. A 18. század végén szokás volt az a Dunántúlon, hogy a papnak öltözött Mikulás kíséretével, a ministránsokkal, a harangozóval, az ördöggel járta sorra a fonóházakat és gyóntatta az ott összegyűlt lányokat, menyecskéket. Ennek a változatait megtaláljuk a Csallóközben, Mátyusföldön, de az Ipoly mentén is