Abban az időben föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta”. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,6-8; 19-28
Elmélkedés:
Tisztító tekintet
Sok esztendeje történt már, amikor még kispap voltam, hogy karácsony előtt néhány nappal vonattal utaztam hazafelé. A szerelvényre az utolsó pillanatban ugrott fel két fiatal, akik éppen abba a fülkébe jöttek, amelyben és is ültem. Ruházatuknál csak a beszédük volt feltűnőbb, sajnos negatív értelemben. A szeminárium imádságos légköre után meglehetősen nagy zuhanás volt számomra az ilyen beszédet hallgatni. Hamar kiderült, hogy az előző éjszakát nem tanulással és nem is imádkozással töltötték, hanem nagy buliban vettek részt, s annak nyomait viselték testükön, lelkükön egyaránt. Egyikük az ablak mellé ült le, kinézett és rögtön megjegyezte: „Milyen mocskos ez az ablak!” Önkéntelenül is arra pillantottam, tényleg koszos volt kívülről. Közben magamban azt gondoltam: „Lám, a tisztaság iránti igény még megvan bennük.” Röviden szidták még az egész vasúttársaságot a koszos vagonok miatt, aztán témát váltottak. Néhány állomás után leszálltak, s én azt gondoltam, hogy most biztosan örülnek, mert nem kell tovább utazniuk a piszkos vonaton. Helyükre kellemesebb társaság érkezett, egy fiatal házaspár két gyermekkel, s az anyukán látszott, hogy hamarosan már a harmadiknak örülhetnek. A vonat már indult is tovább. Kislányuk az ablak melletti szabad helyre ült le, kinézet és pár perc elteltével megszólalt: „Milyen gyönyörű a havas táj!” Aztán a karácsonyi készülődésről kezdtek el beszélgetni és a nagyszülőkről, akikhez úton voltak. Magamban elgondolkoztam: a kislány azon az ülésen ül, mint kicsit korábban a bulizó fiatal, és mégis, ugyanarról a helyről mást láttak. Egyikük csak a koszos ablakig látott, a gyerek pedig észre sem vette az ablakot meg a koszt, hanem a gyönyörű tájat szemlélte a piszkos ablakon keresztül.
Azt hiszem, hogy a jó Isten is így, ilyen tekintettel néz bennünket. Bűneink piszkosságán át is meglátja bennünk az emberi jót és szépséget. Átlát gyarlóságainkon, s mindazon, ami lelkünket elcsúfítja, sőt, ez az isteni tekintet tisztító hatású. Ha megvan bennem az alázat, hogy megvalljam bűneimet, akkor Isten tekintete megtisztít, megszabadít a bűneimtől. Be kell látnunk, hogy a hiba bennünk van! Az adventi időszak ezt a célt szolgálja. Be kell látnunk, hogy a bűn bennünk van, s e bennünk lévő bűn torzítja el látásunkat! Nem hibáztathatjuk a környezetet, nem okolhatunk másokat, nem tehetjük felelőssé a körülményeket! A hiba, a bűn bennünk van. A megoldás pedig Istennél van, mert a megoldás bűneinkre, vétkeinkre a megbocsátás.
Ma, Advent 3. vasárnapján az evangéliumban emberekről hallottunk, akik Keresztelő Jánoshoz mennek. Emberekről, akik mást-mást láttak János személyében. Egyesek a Messiást vélték benne felfedezni, mások Illésnek gondolták, ismét mások egy eljövendő prófétának hitték. A bennük lévő vágyakozás, a szívükben élő elképzelés határozta meg, hogy kit látnak Jánosban. Ő azonban visszautasítja ezeket az elképzeléseket, mert nem kíván megfelelni ezeknek az emberi elvárásoknak és vágyaknak. János tisztában van saját küldetésével és feladatával, ezért jelenti ki, hogy majd utána fog jönni a Messiás.
A mi számunkra a döntő kérdés nem az, hogy kit látunk Jánosban, hanem, hogy kit látunk a betlehemi gyermekben? Meglátjuk-e benne az emberré lett Istent? Meglátjuk-e benne Megváltónkat? A hiba mindig bennünk, emberekben van. Isten azonban megadja a lehetőséget, hogy kijavítsuk a hibát, megbánjuk bűneinket és az ő tisztító tekintete által bocsánatot nyerjünk. Lehet, hogy valóban koszos a vonatnak az ablaka, s lehet, hogy a világ igencsak rút, de az is lehet, hogy csak mi látjuk koszosnak vagy éppen mi tesszük csúffá a világot, mert a bennünk lévő sötétséget, bűnt vetítjük kifelé. Jó lenne másként nézni mindent. Lehet, hogy egy gyermek képes megváltoztatni látásunkat? Igen, talán a betlehemi Gyermek és az ő tiszta tekintete.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, gyógyítsd meg lelkem sebét megbocsátó tekinteteddel! Adj szívembe igaz bűnbánatot, mely az irántad való őszinte szeretetből fakad és nem félelemből. Kész vagyok a gyógyulásra. Kész vagyok elhagyni a bűn útját. Kész vagyok engedelmeskedni neked, hogy megtaláljam életem értelmét. Tudom, hogy a bűnbánat útja vezet hozzád. A bűnbánat vezet az üdvösségre.
Forrás:
Evangelium minden nap
https://evangelium.katolikus.
Evangelium@lista.hcbc.hu
https://lista.hcbc.hu/cgi-bin/
|
|