Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így
tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és
vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá
megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított
benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok:
A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12
Elmélkedés:
Egyedül a pusztában
A mai adventi vasárnapon is egy történettel szeretném kezdeni
elmélkedésünket. Eszter nagymamája egy, a falutól legalább négy kilométernyi távolságra fekvő majorságban lakik. Hajdanában önálló kis település volt e hely, a háborút követően még 50 család lakott itt, de lassan elnéptelenedett, mivel a fiatalok inkább a faluba vagy a városba költöztek. Néhány éve még szentmise is volt évente egyszer, a búcsú napján a kis kápolnában, sőt még a harang is megszólalt naponta délben egészen addig, amíg valaki el nem lopta a kötelet. Egy évvel később, amikor a harangot is ellopták, meghalt az ott lakó idős ember, így Eszter mamája egyedül maradt a majorságban. Egyedül a pusztában. Nem félt egyedül lenni. Mindene megvolt, a kemencében tudott kenyeret sütni, a kertben pedig minden megtermett. Tavaly decemberben, a karácsony előtti napokban az egyetemista Eszter hazajött és elhatározta, hogy meglátogatja nagymamáját. Gyalog indult neki az útnak, hogy útközben is legyen ideje gondolkozni. A nagy tudományok után szüksége is volt erre, de még inkább a mama egyszerű bölcsességének hallgatására. A
kis érkezvén nyitva találta a kertkaput, s a házba belépvén, a konyhában terített asztal fogadta, kedvenc ételével. „Már vártalak” – fogadta őt a nagymama, s a jelek alapján ebben nem volt érdemes kételkedni. A közös ebéd sötétedésig tartott, s közben a mama mesélt, csak mesélt unokájának a régi adventekről és karácsonyokról, s Eszternek éppen erre volt szüksége.
Advent 2. vasárnapján gondolatban, lélekben mi is elmegyünk egy, a pusztában egyedül élő személyhez, Keresztelő Jánoshoz. Bizonyára nekünk is szükségünk van erre a találkozásra egy mozgalmas esztendő végéhez közeledvén. Bizonyára tud nekünk valami hasznosat mondani most, a karácsony előtti időben. Igen, nekünk is szükségünk lehet arra, hogy a földi kötődésektől függetlenül és a mulandóktól mentesen pusztai csendben figyeljünk arra, aki előfutárként rámutat a Megváltóra és odafigyeljünk a lelkünk mélyén megszólaló Istenre. Keresztelő János szavai ma nekünk szólnak:
Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!
Keresztelő János tehát tanítja az embereket, prédikál, és az emberek
felfigyeltek szavára. Nem csupán arról van szó, hogy különleges öltözéke, mindennapi étele és egyszerű életvitele feltűnést keltett, hanem arról, hogy az őt pusztai magányában felkereső emberek tanácsot vártak tőle és készek voltak arra, hogy megfogadják, megtegyék mindazt, amit János mond nekik.
János prédikációinak nagy hatása volt az emberekre, sőt, olyannyira mély hatást gyakorolt kortársaira, hogy egyesek azt gondolták róla, hogy ő a Messiás. János természetesen visszautasítja ezt, mert tisztában van
önmagával, saját küldetésével. Nem száll a fejébe a dicsőség, nem szédítik meg az elismerések és az eredmények, nem akar Jézus helyébe lépni, hanem csak egyszerűen megteszi azt, ami az ő feladata. Tudunk-e Krisztusra mutatni, Krisztusról tanúságot tenni, ahogyan ezt Keresztelő János is tette?
Bár Isten Fiának földre jövetele sok embert váratlanul ért, mégsem volt
egészen váratlan. A mennyei Atya évszázadokon keresztül a próféták által készítette fel a választott népet a megváltó jövetelére. Tőlük tudta meg a nép azt az ígéretet, amely aztán Jézus eljövetelével valósult meg. A
prófétai ígéretek és jövendölések korszaka Keresztelő János személyével
zárult le. Ő volt az, aki a messiás közvetlen előfutáraként lépett fel, s
azt hirdette, hogy már nem kell sokáig várni a megváltó érkezésére. Napról napra közelebb kerülünk Jézus születésének ünnepéhez. Időben feltétlenül közelebb kerülünk. De vajon a bünbánat is felébred bennünk? Vajon lélekben is közelebb kerülünk Istenhez?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem, a te irgalmas tekintetedet keresem, amely rám tekint. Nem elítélni és megbüntetni akarsz, hanem megbocsátani. A Te Fiad Jézus eljön a mi bűnös emberi világunkban, hogy irgalmad jelen legyen köztünk. Megbocsátó szavad lelkünkig hatol, átalakít minket, hogy tiszta szívvel várjuk Megváltónkat.
Forrás:
Evangelium minden nap
https://evangelium.katolikus.
Evangelium@lista.hcbc.hu
https://lista.hcbc.hu/cgi-bin/
|
|